Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok

0
20

A palotajátékok története

A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 1985 óta állít emléket a középkor egyik legjelesebb eseményének, az 1335-ös Visegrádi Kongresszusnak. A közép-európai térség három meghatározó uralkodója, János cseh, Kázmér lengyel és I. Károly magyar király, valamint a német lovagrend találkozóján született megállapodások a mai napig éreztetik hatásukat.

Nem véletlen, hogy 1991-ben a visegrádi királyi palota falai között írták alá a Visegrádi Egyezményt, mely jelenleg V4 elnevezéssel segíti a közép-európai országok együttműködését. A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok Magyarország legrégebbi történelmi fesztiválja, mely a Kárpát-medencei térségen kívül Európa tíz országából fogad kiváló hagyományőrző csoportokat.

Velük együtt közel ezer kosztümös szereplő érkezik minden év július második hétvégéjén Visegrádra, hogy méltóképpen idézhessük fel az egykori királyi székváros legfényesebb történelmi eseményét. Három napon keresztül várjuk látogatóinkat programjainkra, melyek öt helyszínen – a Lovagi torna pályán, a Királyi palotában, a Királyi borudvarban, a Parkszínpadon és a Salamon-toronyban reggeltől a késő esti órákig zajlanak.

Programfüzet

10:00 – 11:00 Balog Péter kobozművész (Salamon-torony)
10:00 – 18:00 “Digitális múlt – muzeológia, hagyományőrzés, technológia” / A Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeuma és a Történelmi Vásárok által rendezett workshop és szakmai bemutató a királyi palota Nagytermében. (Királyi palota)
10:00 – 18:00 Gyermek játszóház a palota középkori kertjében (Királyi palota)
10:00 – 10:30 Várkommandó (Parkszínpad)
10:30 – 11:00 Aranyalma Páros (Herkules-kút) (Királyi palota)
11:00 – 12:00 Lovagi ötpróba vetélkedő (Salamon-torony)
11:00 – 11:45 Maszk Bábszínház: Arany János – Pázmán lovag (Parkszínpad)
12:00 – 12:30 Alexander Horsch és az Aranypajzs együttes koncertje (Herkules-kút) (Királyi palota)
12:00 – 12:30 Balog Péter kobozművész (Parkszínpad)
12:30 – 13:00 Debreceni Történelmi Korok lovagjai (Salamon-torony)
12:30 – 13:00 Aranyalma Páros (Parkszínpad)
13:00 – 13:40 Várkommandó (Salamon-torony)
13:00 – 13:30 Susato régizene együttes (Királyi borudvar)
13:00 – 13:30 Hollóének Hungarica (Parkszínpad)
13:30 – 14:00 Remdih (Csehország) (Királyi borudvar)
14:00 – 15:00 Lovagi ötpróba vetélkedő (Salamon-torony)
14:00 – 14:30 Alexander Horsch és az Aranypajzs együttes koncertje (Királyi borudvar)
14:00 – 14:40 Várkommandó (Oroszlános udvar) (Királyi palota)
14:00 – 14:45 Maszk Bábszínház: A furfangos csodadoktor (Parkszínpad)
14:30 – 15:00 Királyi menet (Lovagi torna pálya)
15:00 – 15:30 Aranyalma Páros (Salamon-torony)
15:00 – 15:50 Kázmér lengyel király lovagi tornája (Lovagi torna pálya)
15:00 – 16:00 “Élet Mátyás király udvarában” – interaktív tárlatvezetés a palota termeiben (indulás a Díszlépcső elől) (Királyi palota)
15:00 – 15:30 Remdih (Csehország) (Parkszínpad)
15:30 – 16:00 Susato régizene együttes (Salamon-torony)
16:00 – 16:30 Remdih (Csehország) (Salamon-torony)
16:00 – 16:30 Hollóének Hungarica (Királyi borudvar)
16:00 – 16:30 Balog Péter kobozművész (Parkszínpad)
16:30 – 17:00 Várkommandó (Királyi borudvar)
16:30 – 17:00 Középkori labdajátékok * (Lovagi torna pálya)

* A középkori labdajátékokat a rögtön utána következő lovagi torna jegyével lehet megtekinteni!

16:30 – 17:00 Aranyalma Páros (Parkszínpad)
17:00 – 18:20 Károly Róbert magyar király lovagi tornája (Lovagi torna pálya)
17:00 – 17:30 Balog Péter kobozművész (Herkules-kút) (Királyi palota)
17:00 – 17:30 Alexander Horsch és az Aranypajzs együttes koncertje (Parkszínpad)
17:30 – 18:00 Susato régizene együttes (Herkules-kút) (Királyi palota)
19:30 – 20:30 Sic Transit Folk Műhely (Parkszínpad)
20:30 – 21:00 Fáklyás felvonulás a templomtól a királyi palotáig (Lovagi torna pálya)
21:00 – 21:50 János cseh király lovagi tornája * (Lovagi torna pálya)

* A lovagi torna végén, a csatát követően (kizárólag a pénteki napon) meglepetés program!

21:45 – 00:00 Esti koncertek (Hollóének Hungarica, Remdih) (Királyi borudvar)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here