ŐRÜLETES TÖRTÉNELEM 1.

0
42

A történelem sosem volt unalmas. Hisszük vagy sem, régi korok nagy alakjai is csináltak bődületes marhaságokat, vagy szembesültek olyan hihetetlen helyzetekkel, amiről olvasva nehezen hisszük, hogy tényleg megtörténtek. Lássunk ezekből néhányat.

A világ leggyorsabban amputáló sebésze

Robert Liston amerikai sebész 1847-ben 25 másodperc alatt végzett el egy amputációt, amivel egyfajta világrekordot állított be. A baj csak az volt, hogy hihetetlen tempója közben nem csak betegének, de a segédkező asszisztensének is levágta az egyik ujját. Mind a betege, mint az asszisztens később vérmérgezés következtében meghalt, és ha hozzávesszük azt a tényt is, hogy az amputációt megfigyelők közül egy ott lévő a látványtól sokkot kapott és emiatt ő is meghalt, akkor a doktor abban is bajnok, hogy egy műtéte 300 százalékos halálozási arányt produkált. Mindemellett a történészek megemlítik, a sebész munkássága a halálozási arányok tekintetében a kor átlagánál jobb volt, mert az általa megoperált 66 betegből csak tízet vesztett el, ami kb. 16 százalékos mortalitási arányt jelentett.

A világ „leggyőztesebb” háborúja

1866-ban Liechtenstein hercegsége 80 főből álló hadseregét küldte el, hogy részt vegyen az Osztrák-Porosz Háborúban. A részvétel olyan jól sikerült, hogy a katonák veszteség nélkül tértek haza, és ráadásul szám szerint 81-en, mivel hazafelé még egy barátot is szereztek, aki csatlakozott a sereghez. Mindemellett jó tudni, hogy a miniállam ezek után soha többé nem vett rész háborúban.

Fidel Castro nem tudott betelni a fagylalttal

A kubaiak hős vezére híres volt arról, hogy imádta a tejtermékeket, de különösen a fagylaltot, ami miatt egy külön hatalmas jégkrém-boltot is létrehozott a fővárosban – ez a hiánygazdálkodás időszakában valóságos kuriózum volt. Castro nem csak a tejet, de a teheneket is imádta, az ő utasítására kereszteztek két féle tehénfajtát acélból, hogy egy sokat tejelő szupertehenet hozzanak létre.

Pitagórasz félt a zöldbabtól

Köztudott, hogy a nagy görög matematikus különc emberként élt, volt azonban egy mániája: kerülte a babot. A legenda szerint félt a növénytől, halálát is az okozta állítólag, hogy amikor üldözői elől egy babföldre kellett volna futnia, inkább nem tette meg, a halált választva. Reálisabb magyarázatok szerint viszont Pitagórasz úgy hitte, hogy ha az ember szellent, azzal lelke egy darabja is távozik belőle, így egyszerűen kerülte az ezt okozó növény fogyasztását, ill. tiltotta azt a vele élőknek.

A japán katona, aki csak 1974-ben tudta meg, hogy vége a II. világháborúnak

Hiro Onoda japán katonát a II. világháborúban a maláj szigetvilág egy kis szigetére küldték, hogy kémkedjen az amerikai csapatmozgások után. Kötelességtudó katona lévén jól berendezkedett a sziget dzsungelében, s a következő 30 évben folyamatosan megfigyelés alatt tartotta a területet. Mikor kiderült, hogy még mindig él és senki sem szólt neki az időközbeni történésekről, vissza kellett hívni nyugdíjából a volt szakaszparancsnokát, hogy valaki el tudja vele hitetni, amit nem akart elfogadni 1974-ben: a világháborúnak már évtizedek óta vége, leteheti a fegyvert. Onoda Tokióba tért vissza, ahol hősként fogadták, és ott is élt 2014-ig, 91 éves korában bekövetkezett haláláig.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here