MIT FOGUNK SAJNÁLNI, HA MEGÖREGSZÜNK

0
92

Sokan mondják, úgy élték le az életüket, hogy visszanézve nincs mit sajnálniuk – de ez nem igaz. Ha valaki azt mondja, még soha nem tett valamit, amit később nem szeretett volna meg nem történté tenni, az, hogy egy kis logikai bukfenccel éljünk, vagy hazudik, vagy nem mond valósat. Legyünk őszinték magunkhoz, merjük bevallani, különösen idősebb korunkban, ha úgy érezzük, listázni tudnánk, miről is maradtunk le az életben, amit pedig megtehettünk volna.

Nemrégiben beszélgettem idős barátnémmal, aki képszerűen világított rá arra a folyamatra, amikor az ember döntési helyzetbe kerülve esetleg „lemarad a jóról” – ami aktuálisan lehet bűnös vagy illegális is, vagy megteszel valamit, bár tudod, nem kellett volna.

„Tudod, ez olyan – mondja, — mintha az a bizonyos lelkiismeret, s annak hangja a válladon ülő másik éned lenne, aki beszélget veled. Ha morálisan többé-kevésbé egyben vagy, s miért ne lennél, a válladon ülő kisember mindig kommentálja a döntéseidet, annak bekövetkezte előtt. Vagy hallgathatsz tőle, ha valamit megtettél, amit talán nem kellett volna. S ha sok mindenről lemondasz fiatal korodban, ami még beleférne, de akkor nem tűnt elfogadhatónak, utólag, öregen, már hiába szidod azt a kis embert, hogy minek szólt mindig mindenbe bele.”

Felbátorodva a fenti indíttatáson, körbe kérdezgettem ismerőseimet, ha listázni kellene néhány dolgot, amit akkor és ott nem tettek, de megtehettek volna, miket hoznának elő – amiket most persze már sajnálnak, de késő. Íme hát lentebb egy humoros vagy akár szomorkás (cinikus?) válogatás a felsoroltakból, mindenki okulására, csak úgy szabadon. A listázásban egyes szám első személyt használok, hiszen utólag mindenki már csak magát okolhatta.

Nem jártam be a világot akkor, amikor még megtehettem volna

Keményen dolgoztam az iskolás éveim alatt, és soha nem lógtam, nem buliztam, nem ökörködtem – a fiatalság elszállt, és oda a felelőtlenségek lehetőségének kora.

Nem szereztem elég barátot, pedig most látom csak, az ember minél öregebb, annál nehezebb a kapcsolatteremtés, hiszen egyre rugalmatlanabbá válunk nem csak testileg, de lelkileg is.

Megcsináltattam azt az átkozott tetoválást.

Dohányoztam, nem is keveset, pedig csak a többiek miatt szoktam rá, menő volt, ma meg már mennyire nem az.

Megmaradtam a rossz kapcsolatomban, pedig magam is láttam, nem vagyok boldog, de a tehetetlenség visszahúzott.

Maradtam azon az átkozott, ócska, barátságtalan és lélekromboló munkahelyen, pedig ezer lehetőségem lett volna váltani, de féltem a változtatástól.

Nem tanultam meg egy másik nyelvet, pedig fiatalon az ember agya jobban fog, és valahogy az ideje is több.

Nem hívtam el azt a bizonyos lányt az első randira, így sosem lett második.

Elhíztam, mert nem figyeltem oda az evészetemre, amikor még számított volna, és sosem mozogtam eleget, most meg már hiába akarok ezekkel a vén csontokkal, nem tudok.

Nem tanultam meg főzni / vezetni / varrni / zongorázni.

Fiatalabb koromban csak a karrieremre koncentráltam, hagytam elszállni mellőlem az emberi kapcsolatokat, úgy nőttek fel a gyermekeim, hogy szinte észre sem vettem.

Túl sokszor voltam túl részeg / sohasem rúgtam be úgy igazán.

Kipróbáltam a drogokat / nem próbáltam ki a drogokat.

Mindig mindent túlaggódtam, pedig visszanézve nem azok voltak az igazán fontos dolgok az életben.

Bántottam másokat / hagytam, hogy mások bántsanak.

Túl sok időt töltöttem el a neten.

Nem álltam ki az elveim, álmaim mellett, amíg még lett volna időm megvalósítani azokat.

Hagytam, hogy a vallás / szekták meghatározzák az értékítéletem.

Nem töltöttem elég időt a szüleimmel. Túl kevésszer mondtam nekik, hogy szeretem őket. Most már mondanám, de késő.

Soha nem sportoltam csapatban, nem ismerem a „nagy csapat” érzését.

Nem takarékoskodtam nyugdíjas éveimre, most meg már késő, mert nyugdíjas lettem.

Elengedtem a barátaimat, mert úgy éreztem, nincs rájuk idő a munka és a család mellett. A család kiröppent, az idő eltelt, és nincsenek mellettem az igaz barátok.

Sokszor nem kértem elnézést akkor, amikor tudtam, én vagyok a hibás.

Nem volt kutyám / macskám / hörcsögöm.

Nem kötöttem kompromisszumokat az életben, s azok a lehetőségek már visszahozhatatlanok.

Soha nem próbálgattam a képességeim határait, most meg már nincsenek is meg azok a képességek.

Túl sok előítélettel éltem.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here