Egyre többször szembesülök azzal barátaim körében, hogy felteszik maguknak ezt a kérdést: Meddig küzdjek a kapcsolatomért? Ismerős számomra is, hiszen egy éve döntöttem el, hogy én nem küzdök tovább, mert felesleges. Ez életem egyik legmeghatározóbb és legjobb döntése volt.

Sokszor esnek az emberek abba a hibába, hogy kapaszkodnak valamibe, amiről az hiszik számukra nélkülözhetetlen. Mennyi nő és férfi adja fel önmagát, mert nem mer lépni? A első (és számomra legfontosabb kérdés), hogy miért is kell önmagunkat feladni?! Egy párkapcsolat arról szól, hogy a másikat a hibájukkal együtt fogadjuk el. Nem csak a jó oldalát, de a rosszat is. De! Ez nem jelenti azt, hogy ha nem érezzük magunkat teljesnek abban a kapcsolatban, akkor is ragaszkodni kell hozzá.

Úgy gondolom, hogy ha felmerül bennünk a kérdés, hogy meddig küzdjünk, akkor már ott is a válasz, csak még nem fogadjuk el. Ugyanis, ha az ember boldog, nem gondolkozik ilyeneken, hogy megéri-e(?!) abban a kapcsolatban/helyzetben maradnia. Mert NEM. Ott ahol már felvetette magát a kérdés, kardinális problémák bújnak meg a felszín alatt, vagy már elő is kerültek.

Napjaink egyik fő jellemzője, hogy sokan döntenek a válás mellett. Ami nem feltétlenül jelent rosszat. Hiszen azok az idők már elmúltak, amikor egy házasság a halálig szólt, és a “nagyöregek” azon az elven élték le életüket, hogy “tűrni kell”. Mert nem kell. Ahogy a munkában és lehetőségekben is fejlődik a társadalom, így a kapcsolatok terén is. Míg 50 évvel ezelőtt kiközösítették azokat a nőket, akik fel mertek “lázadni” rossz házasságuk ellen, így ma már ha nem is elfogadott, de nem olyan drasztikus a megítélés. És ezt tapasztalatból is írom. Én fel mertem vállani, hogy hoztam egy döntést, hogy nem akarom egy rossz kapcsolatban leélni az életem. Holott tudtam, hogy ezzel magamra vonom az emberek figyelmét. De mint tudjuk, minden csoda három napig tart. És jönnek az újabb “csodabogarak”, akik felvállalják, hogy ha nem boldogok, akkor lépnek.

Én nem azt mondom, hogy mindenkinek el kell válnia, és feladnia a reményeit, álmait a kapcsolatában. De úgy érzem, hogy ahol a problémákat nem lehet megoldani, vagy már hosszú ideje csak küzdünk (általában csak az egyik fél), akkor itt az ideje elgondolkozni a jobb jövőn. Lehet, hogy tizen X év együttlét után fura lesz egyedül ébredni, de idővel ez a szabadság hozza magával a boldogságot is. Lehet, hogy nehezebb lesz egyedül nevelni a gyereket, de jobb lesz neki is, hiszen egy nyugodt szülő sokkal nagyobb biztonságot tud nyújtani és kiegyensúlyozottabb életet, mint egy mindenen veszekedő szülőpár.

És elértünk a gyerek kérdéshez is. Amikor elhatároztam, hogy elindulok egy új úton, a kedvenc reakcióm az volt, hogy a gyereknek családban kell felnőnie. Ez így igaz. Szüksége van a gyereknek az anyjára és ugyanúgy az apjára is. De! Nem mindenáron. Egy olyan gyerekkor mennyire hat ki a későbbi életére annak a lurkónak, aki naphosszat azt látja, hogy a szülei veszekednek? Aki ha nem is feltétlenül részese a vitáknak, de mégis érzékeli az otthoni lőporos hangulatot?! Szerintem nem használ ez senkinek. Még egy felnőttet is megvisel, nem pedig egy gyermeket. És akkor ne is beszéljünk az olyan esetekről, ahol már fizikai bántalmazás is történik, és ezt a kisded átéli, vagy sajnos részt is “kap” belőle.

De ezek a dolgok nem csak a házasságokra igazak. Sokan élnek olyan párkapcsolatban, ahol félik kimondani, hogy ez már nem megy. A néhány pillanat boldogságért elviselik a nagyobb rész rosszat. És ott kószál a gondolat, hogy meddig tűrjünk? Egy cseppnyi boldogságért oda adjuk az egész életünket? Ezt persze csak képletesen. De mégis van benne igazság. Mert feláldozzuk önmagunkat, és valamilyen formában az életünket egy olyan társ kegyeiért, aki nem tudja vagy nem is akarja értékelni kapcsolatunkat és minket.

Ébresztő Emberek! Már nem az a világ van, ahol a kedvenc növény a “tűrömfű”. Ma ha valaki akar, élhet azzal a jogával, hogy dönt az életéről. Jelen esetben a kapcsolatáról. Belegondoltatok már, hogy mennyivel kevesebb válás lenne, ha sokan nem dugnák homokba a fejüket? Ha nem az lenne az emberek egyik legnagyobb félelme, hogy egyedül kell (egy ideig) élniük? Álljunk ki magunk mellett, hiszen életünk csak egy van, viszont a lehetőségeink száma számtalan.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here