KISVÁROSI ÉLETKÉPEK – KICSIT KEGYETLENÜL, DE SZERETETTEL

0
359

Gödöllő Budapest kedvelt agglomerációjába tartozó kb. 36 ezres kisváros, ennek minden előnyével és hátrányával. Jártamban keltemben gyakran találkozom az emberi butaság, faragatlanság vagy nemtörődömség számos apró, vagy nagyobb jelével—ezekből vetek „papírra” néhányat. Stílusom cinikus, mert ezek a hibák roppant könnyen orvosolhatóak lennének, de hát az ember ilyen, esendő és nemtörődöm.

Tesco-s mindennapok, hétköznapi délelőtt. Nyugdíjasok, idős házaspárok bogarásznak a sorok között, feltűnő, mennyire foghíjasok a polcok – a magyarnak a kevés is jó, jó? Talán nincs ember, aki pakoljon, talán nemtörődöm a menedzsment, ki tudja. Persze a központi akarat szerint havi rendszerességgel átrendezik az áruházat, hogy keressen csak az ember, és mérgelődjön – gondolom, marketing, nem értek hozzá, biztos azt a kevés árut forgatni kell – ettől többnek tűnik? Jönnek, mennek az öregek, kommentálják az árakat, vagy egymást, vagy a többi vásárlót – úgy szép az élet, ha lehet vitatkozni. A férfiak tolják a kocsit, de lélekben, látva az arcukon, számukra ez is megerőltető. A nők vásárolnak, pakolnak, rendszereznek, gondolkodnak, no és persze még a papát is irányítják, hova álljon, melyik sorhoz menjen – azok folyamatos dühére. Sorban állás, jó lenne fizetni – nincs elég kassza, csak kettő, ahol emberi erővel vonalkódoznak. Valaki kártyával fizetne a sor elején – ha tudná a kódot. Sokat próbálkozás után persze elővakarja a készpénzt, a sorban többen hangosan átkozódnak. Végül is, legalább nem csak vásároltam, nézelődhettem is kicsit, milyen a délelőtti nyugdíjas világ. Nem szidom, hamarosan, ha isten is megsegít, az én sorsom is ez lesz.

Kocsiban ezer nyári fokban, haladnék, ha tudnék. Kicsi a város, de van bőven kereszteződés, lámpás is. Délelőtti nagy forgalomban kanyarodik a kocsisor, aztán hirtelen mindenki megáll – komótosan fát vágnak ki a sarki háznál, utcára döntve a termetes növényt, utána fűrészelve, nézegetve, hogyan hasadt. Persze lehetne az ilyet este is csinálni, nyáridőben sokáig van világos, de minek, ha így is megtehetik. Vált a lámpa, többször is, persze senki sem mozdulhat, mert nem tud – magyar életkép. Van valamiféle önjelölt forgalomirányító, aki végre int, hogy mehetünk – pont akkor, amikor egy böhöm markoló keresztbe fordul mindkét sávban, helyet keresve a fa eltolásához. Ha nem figyelek, beleszaladok a vasba – ha nem figyelek, akkor az az én bajom. Na meg a mögöttem lévőé, aki meg belém szalad. Éppen csak, hogy elkerüljük. Ha nem lennék leizzadva, most biztos megtenném, így csak tovább gyöngyözik a homlokom.

Belvárosi kereszteződés, újabb nyugdíjas – minél lassabban halad egy idős néni, annál később lép le lámpánál a zebrára, ez valami evolúciós beidegződés, többször megtapasztalhattam. Lehetőleg akkor, ha már villog a zöld, hogy aztán a pirosban, nagyon lassan, hiszen szegénynek nem bírja a lába, áthaladjon. Majdnem rákanyarodok, hiszen nekem már régóta zöld – de nem. A favágásos kaland után most úgy érzem, a szélvédő mögötti csendes magányban kicsit kikáromkodhatom magam, állítólag segít, kevésbé kapok majd infarktust. A szemben lévő kocsiban fiatal társaság, szerzek nekik néhány vidám percet a grimaszos szónoklatommal, bár nem hallhatják, de látszik az arcukon, elképzelik. Legalább nekik legyen ma jó napjuk.

Útfelbontás, persze a legkeskenyebb belső városi részen, szintén nagy forgalomnál, egyik sávot áttörve. Kissé elméretezhették a fiúk a lendületet, mert a haladó sáv félig berepedve, látszik, omlik a széle – a forgalom ezen kell, hogy átmenjen. Elmerengek: beszakad, nem szakad? Átjutok, szinte hálás vagyok, hogy ezt is megúsztam.

Posta, tömeg, légkondi mentesen vagy csak nem bírja a rendszer – majd megjavul, ha kint is enyhül az idő – gondolom. Sok az ember, kevés a nyitott ablak, mögötte fáradt fiatal nők. Hívószám, szép rendben, ez legalább működik. Ablak elé perdül egy fiatal férfi (?), haja kontyban, elgondolkozom, most ez lehet a divat? „Szia, hello, csomagom van” – vakkant be a srác. Öregszem, biztosan ezért nem veszem jó néven a postáskisasszony nevében, hogy csak úgy letegezték. Nem zavarja, megszokta szegény. Tényleg öregszem, ha ennyi minden zavar. Vagy csak a világ változik, és a mi korosztályunk lemaradt? A mai napon ezt biztosan nem tudom meg.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here