FÉL ÉV ALATT A FACEBOOK 3 MILLIÁRD ÁLPROFILT TÖRÖLT

0
77

A facebook üzemeltetője szerint a cég múlt év októbere és 2019 márciusa között 3 milliárd álprofilt törölt. A többségét ezen fake profiloknak még azelőtt sikerült elkapni, hogy aktívvá válhattak volna.

Legfrissebb jelentésében a facebook beszámol arról, hogy az elmúlt bő félévben több, mint 3 milliárd álprofilt kaptak el és töröltek adminisztrátorai. Az összehangolt munka eredményeként sok olyan rosszindulatú felhasználó is lebukott, akik rejtőzködve próbáltak akár több álnéven is aktívvá válni a közösségi portálon.

A tisztogatás nyomán az üzemeltető elmondta, az átlagosan 2,5 milliárd havi felhasználó-szám tükrében elmondható, a létrehozott profilok kb. 5 százaléka nem valós.

Az álprofilok jelentős megszaporodása mögött az is állhat, hogy egyre több mesterséges intelligencia által létrehozott aktivitás is feltételezhető a fake anyagok gyártása mögött, hiszen az a cél, hogy az új „arcokkal” minél több reklámot, vagy spamot lehessen a közösségi portálon elhelyezni. Az USA központú cég felmérése szerint a támadások nem csak amerikai, hanem kelet-ázsiai, indiai vagy más „távoli” forrásokból erednek, egyre növekvő számban.

A beszámoló szerint a közösségi portál „tisztogató” munkája során 7 millió olyan posztot is törölt, melynek szövege vagy képanyaga szabályszegőnek bizonyult, elsősorban sértő vagy felforgató tartalma miatt.

A facebook üzemeltetői elmondták, több ezer alkalmazott vigyáz a rendszer zökkenőmentes működésére világszerte, de a nem kívánt tartalmak kiszűrésére robotokat is bevetnek, meglehetősen nagy hatékonysággal. Persze ilyenkor hibákat is véthetnek, ismerte el a szóvivő, hiszen gyakran olyan posztok is törlésre kerülnek, melyek nem erőszakra buzdítanak, hanem a témában csak normális beszélgetést generálnak.

Az elmúlt hónapokban az USA kormánya többféle szemszögből vizsgálta a tulajdonos, Mark Zuckerberg és cége kezében összpontosuló, és sokak szerint túlzott hatalmat jelentő internetes befolyást, de a cég a kérdésben rendre hárít. Az is mind gyakrabban felmerül, hogy érdemes lenne a gigacéget feldarabolni egy kormánydöntés segítségével, hiszen nem csak a face, de a csatolt csevegő alkalmazások, mint pld a Messenger, vagy képmegosztó portálok, mint a legnagyobb Instagram, is a felügyeleti körükbe tartozik. Arról nem is beszélve, hogy számos bíráló szerint a facebook által a szinte önkényesen alkalmazott szűrők miatt jelentősen sérülhet a szólásszabadság, ami az USA alkotmányában egy fontos alappillér.

A számtalan törölt profil mellett a face rendszere sok profilt blokkol is, ha csak időlegesen, az általuk megosztott tartalmak vagy mások jelentése alapján. Az említett féléves időszakban ezen blokkolt profilok több milliós táborra duzzadtak. Nem csoda hát, hogy a cég működését egyre többen tartják önkényesnek, és külső beavatkozást sürgetnek. A tulajdonos és a menedzsment azonban még ellenáll. Ki tudja persze, hogy meddig.

( forrás: time.com )

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here