Hetvenhat éves korában szombat reggel meghalt Monspart Sarolta, a Nemzet Sportolója.A család tájékoztatása szerint a futólegenda hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el.

Monspart Saroltát tavaly március 31-én javasolták a Nemzet Sportolói társaságuk új tagjának, azután, hogy az olimpiai aranyérmes úszó, Székely Éva február 29-ei halálával megüresedett egy hely a tizenkettőből. Az első magyar világbajnok tájfutó, a magyar amatőr futóélet egyik legnagyobb alakja 2020. április 21-én lett hivatalosan tagja a Nemzet Sportolói társaságnak.

Monspart Sarolta 34-szeres tájfutó magyar bajnok volt, de kipróbálta magát sífutásban is, melyben hatszor lett országos bajnok. Az 1970-es tájfutó világbajnokságon ezüstérmet szerzett váltóban, 1972-ben azonban már első magyarként övé lett az egyéni világbajnoki cím. 1976-ban világbajnoki bronzérmet nyert a magyar tájfutó váltóval, és még ugyanebben az évben első nem skandinávként megnyerte a Svédországban rendezett ötnapos tájfutó versenyt, az O-Ringent.

Maratonfutásban is kiváló eredményeket ért el. 1972-ben hazai sporttörténelmet írt, amikor elindult a csepeli maratonon, nők ugyanis addig nem indulhattak a klasszikus számban. A versenyt nemcsak lefutotta, hanem három órán belüli idejével Európa leggyorsabb női maratonfutója lett, 1976-ban elért 2:48:22 órás ideje 1982-ig magyar csúcs volt.

Monspart 1980 és 1990 között a magyar tájfutó válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett, az 1990-es években a Nemzetközi Tájfutó Szövetség elnökségi tagjaként az elitprogramok – világbajnokságok, világversenyek – szervezéséért felelt. 2012-ben a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökévé választották. Dolgozott az Országos Egészségfejlesztési Intézetben, 2004 októberéig a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány elnöke, 2009-2011 között a Nemzeti Szabadidősport Szövetség elnöke volt.
“Amiben bíztam, valósággá vált” – mondta tavaly az MTI-nek, azután, hogy a Nemzet Sportolói közé került.
Monspart Saroltáról tudni lehetett, hogy bár rengeteg díja, elismerése volt, nagyon szeretett volna bekerülni a Nemzet Sportolói közé.
“Valóban sokféle kitüntetésem van, mindet szeretem és örültem nekik, mindegyik további célok elérésére ösztönzött. A Nemzet Sportolója címre azért vágytam különösen, mert így a nem olimpiai sportokat is képviseli valaki, ami az élsportolók egyenrangúságát jelzi” – indokolta törekvését a felvétele után.
A tájfutó pályafutása után edzőként és szövetségi kapitányként is tevékenykedő, profi és amatőr futók számára edzéstervet összeállító, a mozgást állandóan népszerűsítő, az idősek sportolását az Országos Gyalogló Idősek Klubhálózatában (OGYIK) szervező, népszerű Monspart Sarolta egy éve kiemelte, érzi az emberek szeretetét, amit a beválasztása után kapott rengeteg gratuláció is jelez.
“Ez az elismerés a legnagyobb pozitív stresszbomba, a legjobb gyógyszer a gyógyulásomhoz, van erőm tovább küzdeni. A jó Isten segítségét kérem, hogy legyen még időm párszáz gyalogló klubot elindítani az országban az időseknek, remélem, ősztől már majd lehet” – mondta tavaly tavasszal Monspart Sarolta.

Foto:MTI

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here