Árva kutyusok, cicusok, és akik elhivatottan óvják, gyógyítják, szeretik őket.

0
215

Talán nem mindenki tudja, de működik Gödöllőn egy önkéntesekből álló csapat, az Árva Lelkek Állatvédő Egyesület, ahol egy maroknyi lelkes tag mindent megtesz azért, hogy a hontalan kisállatok szerető gondoskodást, szükség esetén gyógyítást kapjanak, és ha szerencséjük van, a tagok segítségével a kis árvák gazdira is találjanak. Így vall az egyik tag a csoport munkájáról:

„2011-ben kezdtük meg működésünket civil emberek által alapított egyesületünkben, vezetőnk Som Marianna. Célunk az állatvédelem, a gazdátlan állatok problémájának térségi megoldása. Céljaink elérésének érdekében az alábbi tevékenységeket végezzük: elsősorban a gazdátlan, kidobott, megkínzott, sérült állatokon segítünk – orvosi ellátás, ideiglenes befogadás, akár több hétig is a tagoknál; új, megfelelő gazda keresése, örökbe adás szerződéssel, az állatok további sorsának ellenőrzése a későbbiekben. Az egyesület népszerűsítésével, ismertté válásával (elérhetőségeink plakátokon, szórólapokon, infó anyagokon kívül honlapunkon is megtalálhatóak, nyilvános megjelenéseken a tagok logóval ellátott pólót viselnek), próbálunk beépülni a köztudatba, hogy a térségben lakó emberekben rögzüljön, hogy elég egy segélykérő telefonhívás, és egyesületünk valóban segítséget nyújt. Ma már naponta többször érkezik ilyen hívás. Csapatunk igen vegyes tagokból áll, vannak egészen fiatalok is akik elhivatottságot éreznek magukban, hogy az állatvédelem területén tevékenykedjenek. Mindegyikünk más feladatot lát el csapaton belül, fontosabb döntéseket közösen hozzuk meg és jó látni milyen színes a társaság, mégis remekül együtt tudunk dolgozni a nemes cél érdekében. A tagok önkéntesen foglalkoznak az állatmentéssel, mindannyian a munkánk mellett, szabadidőnkben végezzük a mentési tevékenységet, sokszor minden mást háttérbe szorítva. Őszintén megmondva, nagyon nehezen és sok önfeláldozással, megértő családdal, barátokkal a háttérben. Munkánkat – ideális esetben – segítik ideiglenes befogadók, mivel nem rendelkezünk menhellyel. Abban hiszünk, hogy a kutya rehabilitációja minden esetben hatékonyabb egy szerető családi környezetben, hétköznapi életet élve, mint egy telephelyen, még akkor is, ha a napi többszöri foglalkozás adott. Az utóbbi időben azonban egyre nehezebb ideiglenes befogadókat találni Gödöllőn és környékén, viszont évről évre nő a segítségre szoruló kutyák száma, így sokkal nehezebb a munkánk. Az anyagi hátteret különböző forrásokból fedezzük, vannak állandó támogatóink és rendszeresen tartunk a gödöllői tescóban adománygyűjtő és örökbefogadó napokat. Ezen kívül egy-egy költségesebb beavatkozáshoz, kezelés-sorozathoz szintén magánszemélyektől kapunk alkalmankénti hozzájárulást. Állami támogatásban sajnálatos módon nem részesülünk – hasonlóan a többi állatvédő alapítványhoz. Az örökbeadással kapcsolatban nagyon szigorúk vagyunk, sokszor ezt neheztelik is a gazdijelöltek. Ha úgy gondoljuk, hogy a kiszemelt védenc illik abba a családi környezetbe, akkor sort kerítünk egy személyes találkozásra, ahol kölcsönös szimpátiára, a gazdi-kutyák közötti reakciókra figyelünk. Kizárólag mentettjeink érdekeit tartjuk szem előtt és nem arra törekszünk, hogy minél hamarabb “szabaduljunk” egy kutyustól, hanem a számára legjobb körülmények közé kerüljön. Minden kutyust ivartalanítva adunk ki, örökbefogadási szerződéssel, csak és kizárólag kinti-benti tartásra. Célunk mindenek felett, minél több rászoruló kutyuson segíteni, hiszen mindannyiunk számára a fizetség a sok boldog szempár.”

Hát igen, az ilyen munkával csak egyet érteni lehet. S végül álljon itt az egyesület számlaszáma is, ha van, aki bármekkora adománnyal szeretné segíteni ezen elkötelezett önkéntes csapat munkáját: 10400494-50526867-56881005

Segítsünk, hogy segíthessenek.

/ fotók: az egyesület tagjainak jóvoltából /

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here